Demjén Piramis Fürdő és Üdülőpark Házirend:

Örülünk, hogy a Demjén Piramis Fürdő és Üdülőparkot választották. Bízunk benne, hogy élményekkel teli napokat töltenek el.
Házirendünk célja, hogy ezzel a néhány fontos információval, nyugodt és kellemes kikapcsolódást biztosítsunk Önöknek.

– Az apartmanokat érkezés napján 14 órától 17 óráig tudják elfoglalni, az elutazás napján 9 és 10 óra között tudják elhagyni. Amennyiben az apartmant 17 óráig nem tudják elfoglalni, legyenek kedvesek felvenni a kapcsolatot recepciós kollégáinkkal. Ellenkező esetben a szállás nem garantált.

– Érkezéskor a vendég köteles a recepción a bejelentőlapot kitölteni, amelyen a valós, személyes adatait szükséges megadni. Az apartmanokat a teljes részvételi díj, valamint az idegenforgalmi adó (300 Ft/fő/éj) kifizetése után tudják elfoglalni.

– A szobákat a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át. Több napos tartózkodás esetén takarítás és törölköző-csere háromnaponta, 7 napnál hosszabb elszállásolás során heti egy alkalommal ágyhuzat-csere. Az ettől eltérő igényeknek természetesen eleget teszünk, felár ellenében.

– Az apartmanban található berendezési tárgyakat csak a szállásadó előzetes hozzájárulásával lehet átrendezni.

– Az üdülőpark területéről való távozáskor apartmanja kulcsát, kapott kártyákat és a tv távirányítót minden esetben adja le a recepción.

– A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért. A vendégek vagyontárgyaiért a házigazda felelősséget nem vállal!

– A benti berendezési tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, asztalok, székek, stb.) kérjük, ne vigyék ki a kertbe.

– Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, meghibásodik. Ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, az esetleges komolyabb károk elkerülése érdekében szíveskedjenek azt a recepciósnak mielőbb jelezni.

– Kérjük, hogy apartmanja végleges elhagyását 20 perccel megelőzően jelezzen a recepción a szobaleltár ellenőrzése végett. Amennyiben a leltár ellenőrzése során eltérést vagy kárt észlelünk, a hiányzó vagy sérült eszközök értékét számlájára terheljük.

– A Pihenőpark végleges elhagyásakor a kulcsot le kell adni a szállásadó részére. Az átadott kulcsok esetleges elvesztése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.

– további párna és takaró, illetve más típusú párna a recepción igényelhető

– fűtés: az apartmanokban központi fűtés működik

– az apartman ára reggelis ellátást tartamaz, amely létszámtól függően a’la carte (6 fő alatt) vagy szűkített svédasztalos (7 főtől). A reggelit minden nap 8:30 – 10 óra között tudják elfogyasztani az éttermünkben.

– Piramis Fürdő: aktuális nyitva tartásról kérem kérdezze a recepciós kollégákat vagy a wellness bejáratain olvashatók.

– A kültéri merülő dézsa nyitva tartási időn kívüli használata szigorúan tilos!

– A Piramis Fürdőben a szobai törölközők használata tilos.

– fürdőköpeny és wellness törölköző felár ellenében a recepción igényelhető

italfogyasztás igényét a recepción jelezze, annak nyitva tartási idejében.

– a szezonálisan működő kültéri medencénél drinkbár várja a kedves vendégeket. A fogyasztások szobaszámlára kerülnek terhelésre, melyet a recepción tudnak kiegyenlíteni.

– a recepció területén wi-fi kapcsolata van, melynek használata ingyenes

– a Pihenő Park területén a vendégek szármára ingyenesen zárt parkolót biztosít. (A parkoló nem őrzött, az itt parkoló járművekért felelőséget nem vállalunk!) Kérjük, hogy gépjárműveiket csak a kijelölt parkolókban helyezzék el.

– este 19 – 9 óra között a biztonság érdekében a kaput zárjuk. Amennyiben ki szeretnék nyitni, azt a kártya és a nyomógomb segítségével tudják megtenni. Apartmanonként egy kártyát biztosítunk, elhagyása esetén 500 Ft térítési díjat szükséges fizetni távozáskor.

Háziállatot nem fogadunk apartmanjainkban

– Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a dohányzás az apartmanok és a fürdő teljes területén tilos.  Dohányozni csak az épületen kívül, a dohányzásra kijelölt területen szabad.

– Tűzrakás, bográcsozás: Tüzet rakni, bográcsozni, grillezni, stb. a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával!

– A vendégeknek – a környezetükben lakók nyugalma érdekében – szíveskedjenek betartani a vonatkozó csendrendelet előírásait.

– A Pihenőpark teljes területéről való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása (különös tekintettel a 22 óra után történő kültéri zenehallgatás, éneklés, egyéb zajjal járó tevékenység.)

– fizetési mód a Pihenőparkban: készpénz, kártya (Master Card, Maestro, Visa, Visa Electron, OTP/MKB/K&H szépkártya)

AKI NEM TARTJA BE A HÁZIRENDBEN LEÍRTAKAT,
AZ NEM JOGOSULT A WELLNESS SZOLGÁLTATÁSAINAK IGÉNYBE VÉTELÉRE!

Reklamáció

Amennyiben valamelyik szolgáltatásunkkal nem elégedett, kérjük, azonnal jelezze a recepción a problémát. Kijelentkezéskor, vagy távozás után nem áll módunkban utólagos reklamációt elfogadni. Megértését köszönjük.

KELLEMES PIHENÉST KÍVÁNUNK!

Bízunk benne, hogy derűs és pihentető napokat töltenek el a Üdülőparkban és elégedetten távoznak!